A prostituált pszichológus

Nézzük a hatóságok hozzáállását

Anyuka, amint megvásárolta a magánpszichológiai szakvéleményt rögtön dr. 5.J.Patrik ügyvéd segítségével a gyámhatósághoz fordult 2018 év elején és kérte az apai kapcsolattartás korlátozását úgy, hogy a rendszeres hétköznapi (kedd, csütörtök) kapcsolattartás, a kéthetente hétvégi kapcsolattartás, az ünnepek és nevelési/oktatási szünetek alatti kapcsolattartás szűnjön meg, és helyette apuka a gyermekeivel csak egy másik kerületben, a Havanna lakótelep környékén lévő családvédelmi központban találkozhasson 2 hetente 2 órára felügyelet mellett. Senki, sem az apuka, sem a gyermekek nem laknak azon a környéken, abban a kerületben, tehát, már csak ezért is értelmetlen anyuka ezen akarata, hogy miért akarta a kiskorú gyermekeit egy vadidegen környezetbe kényszeríteni. Egyetlen egy személy lakik a Havanna lakótelep környékén, az pedig az anyuka apja, aki már több esetben szapulta a gyermekek előtt apukát. Amúgy, a gyermekek lakhelyétől pár méterre található az ottani családsegítő és gyermekjóléti központ; még egy zebrán sem kell átmenni, hogy odaérjenek. Hogy milyen anya az, aki a gyermekeit börtönszituációba akarja kényszeríteni? Ilyen és őt ez a pszichológus támogatta, ez a pszichológus ezt az utat javasolta anyukának. A gyámhatóság kivizsgálta az ügyet, és anyuka kérést elutasították. Ez után, és mivel anyuka már 7 bírságnál járt, a gyámhatóság hivatalból elindította a védelembe vételi eljárást és pszichológiai vizsgálatot rendelt el. Anyuka meg a magánpszichológiai vélemény támogatásával továbbra is önhibájából korlátozta a kapcsolattartást, és még több gyámhivatali bírságot kapott, valamint kiskorú veszélyeztetése címmel a gyámhivatal feljelentette anyukát.

Mivel a gyámhivatalban nem járt anyuka sikerrel, ezért még 2018-ban ugyan ezzel a kapcsolattartás csökkentési kérésével a bírósághoz is fordult, de 4 esetben tárgyalás nélkül utasította el a kérését a bíróság, 1 esetben, amikor ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be anyuka, akkor volt egy peres eljárást megelőző tárgyalás, ahol ismét elutasította a bíróság anyuka és dr. 5.J.Patrik ügyvédje kérését. Anyuka nem csak a kapcsolattartást akarta csökkenteni és a gyermekeit börtönszituációba kényszeríteni, hanem azzal együtt a tartásdíjat növelni (120.000 Ft-ról 130.000 Ft-ra, mely 10.000 Ft-os emelés indoklására azt írta anyuka, hogy a gyermekek megnőtek és egyel nagyobb ruha kell nekik. Ha ezt elfogadta volna a bíróság, akkor minden egyes méretnövekedés után apukának +10.000 Ft.ot kéne fizetnie.). Szóval, anyuka sok mindent akart, de elutasította a bíróság.

Anyukának ez nem volt elég, és 2019-ben újra nekifutott a bíróságon egy kapcsolattartás módosítása pernek, és újra a pszichológus dokumentumát nyújtotta be (hasonlóan azokat a dokumentumokat nyújtott be anyuka, amint korábban, és még nem is aktualizálta, pl. a 4 éves gyerekről azt írta, hogy 3 éves.). Ráadásul anyuka mellett mindig volt ügyvéd is (5 év alatt összesen 8 különböző ügyvéd). Anyuka már 5-ször fejjel futott a falnak, de 6-odszor is nekifutott. Apuka ezt megelégelte, és ekkor döntött úgy, hogy a pszichológus ellen etikai eljárást kezdeményez és elkezdett kopogtatni az MPT, MOK és MISZK ajtókon. A “17.Kapcsolattartás módosítása per” fejezetben lehet olvasni erről a bírósági eljárásról, ami közös megegyezéssel zárult az első tárgyaláson 2020 júniusában.

Örvendetes, hogy a hatóságok a helyén kezelik a megvásárolt pszichológiai szakvéleményt és rendre elutasítják.

A prostituált pszichológus definíciója

prostituált pszichológus: anyagi, vagy önös érdekből a pszichológiai szakma szellemi és erkölcsi értékeinek elárulását, áruba bocsájtását végző pszichológus.

Ugyan ez a prostitúció megfogalmazható klinikai szakpszichológusra, igazságügyi szakértőre, ügyvédre… mindenkire, aki mellőzi az etikus magatartást, egy gyermek jogait és érzelmi fejlődését a szülőből kihúzható anyagi haszon érdekében, vagy önös érdekből, mert számára csak az órabér és a mocskolódás a fontos és nem a probléma megoldása.

A cikkekben negatív hangvétellel lehet olvasni pszichológusról és ügyvédről. Természetesen nem lehet általánosításként értelmezni, hiszen vannak nagyon jó szakemberek ezekben a szakmákban, sok közülük kifejezetten a gyermekvédelem érdekében tevékenykedik.

Giovanni Domenico Tiepolo – A sarlatán

– 3/3. oldal –

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .