Az inzultus
(Emlékeztetőül: nagyjából pont egy évvel ez előtt, amikor az újszülött babával a klinikáról megérkezett a kis család anyukáék házához, akkor anyuka keresztanyja hatalmas jelenetet rendezett, kötekedett apukával, káromkodott, és a gyermekek előtt rátámadt apukára, üvöltözve ütögette a mellkasát, amit a nagyobb, az akkor 2 és fél éves gyermek remegve végignézett.)
2016 nyarán az egyik hétvégi kapcsolattartás után, amikor apuka és a nagyobb gyermek bement anyukáék házába, és apuka átadta a gyermek cuccait anyukának, akkor a nagyobb gyermek azt mondta a szülei előtt “Inkább apucit szeretem!”. Erre anyukának majd felrobbant a feje.
Minden bizonnyal anyukát felháborította a gyermek őszintesége és a kiskorú, akkor 3 és fél éves gyermekből ki akarta írtani az apja iránti szeretetet, ezért a rokonságával készültek egy újabb támadásra apuka ellen.
A következő hétköznapi kapcsolattartás előtt apuka megkérdezte anyukát, hogy játszótereznek-e fél 6-kor. Anyuka erre azt írta “A gyerek lázasan fekszik. Ide gyere. 18.00ra gyere”. Érdekes, hogy korábban nem engedte anyuka a kapcsolattartást, ha bármelyik gyerek beteg volt, de most igen, és fél 6 helyett inkább a 6 volt jobb anyukának, pedig sokszor azzal veszekedtek apukával, hogy túl későn van a 6 óra, felborítja a gyermekek napi rutinját. Amikor apuka odaért a gyermekei lakhelyére, látta anyuka keresztanyjának autóját a ház előtt, ezért bekapcsolta a hangfelvevőt a mobilján, mert sejtette, hogy ismét kötekedni fognak vele. Amikor ott van anyuka keresztanyja, különösen fel vannak tüzelve ezek a nőszemélyek. Apuka belépett a házba, anyuka anyja és anyuka keresztanyja a konyhában állt. Jellemző volt, hogy a bébiőrön keresztül hallgatták a konyhában, hogy mi folyik a szobában a kapcsolattartás alatt. Apuka bement a gyermekeihez a szobába. A nagyobb gyermek feküdt a kis kanapén, 39,4 fokos lázzal (akkor mérte meg anyuka egy hőmérővel). Eleinte kicsit hisztis volt a gyermek, de aztán átölelte apukát és rámászott. Anyuka egyfolytában zsörtölődött, azt mondta, biztos romlott ételt adott hétvégén a gyereknek, ezért lázas most. Apuka mobiltelefonja a gyermeknél volt, mert mesét nézett rajta. A gyermek és apuka a szobában feküdtek (a gyermek egy kis gyerekkanapén, apuka pedig mellette a földön). Mikor anyuka anyja és anyuka keresztanyja berontottak a szobába, a gyermek gyorsan apukának dobta a mobiltelefont. A vénasszonyok rögtön nekikezdtek a kötekedésnek. A szobából az előszobába közlekedett a csapat, apuka, anyuka, a gyermek (akit felrántottak a fekvő helyzetéből, és kirángattak a konyhába), anyuka anyja és anyuka keresztanyja. Az előszobában beállít apuka mögé anyuka keresztanyja és elkezdte apukát lökdösni a konyhába, a kikészített konyhakések felé és azt ordibálta “Ide gyere! Ne szarjá be!”. Anyuka a gyermeket felállítatta egy székre az ebédlő asztalnál és kényszerítette, hogy a kisgyermek az eseményt nézze. A felvételen a gyermek hangja többször hallatszik, ahogy artikulálatlanul ordít.
Anyuka keresztanyja többek között az alábbiakat mondta “Fúj, de undorító vagy!” “Hülye bunkó!” “Olyan bunkó vagy baszd meg, hogy azt el nem tudom mondani!” “A jó isten nagyon verjen meg!” “Bunkó paraszt vagy!” “Romlott főtételt adsz neki!” “Minek jössz ide! Ez birtokháborítás!” “Senki nem bánt, kivéve az előbbi inzultust!” (ezzel elismerte a bántalmazást).
Anyuka anyja többek között az alábbiakat mondta “De ütögethet, ha akar!” (ezt a bántalmazás után mondta) “A gyereknek mindent látnia kell!” “Te maradjál csöndbe! Neked csönd van!” “A kisebb gyerek miatt kaptad az egy órát és rá sem szarsz!” “Amikor hazajön a nagyobb gyerek, rám üt, meg mindent mond rám!”
Anyuka többek között az alábbiakat mondta “Rosszul vagyok, hogy mennyire buta vagy!” “Nem bírnak magukkal, had mondják!” (Ezt arra mondta, amikor megkérdezte tőle apuka, hogy miért hagyja a rokonságának a veszekedést és a bántalmazást csinálni a gyerek előtt.) “Más nyaralót vesz neki” (anyuka szerint a szerelmes férfi nyaralót vesz a szerelmének) “Elértem egy színvonalat és az alá nem megyek!” “Ameddig a gyerek nem jön haza vidáman, addig nem alszik ott a gyerek!” “A bírónő röhög rajtad!” “Megszavaztatom azt neked! A bírónővel majd én megmondom, hogy minden nap járjál ide!” (Anyuka a bírónőt a sameszának, a családja alárendeltjének tekintette.)
Apuka magabiztosan kezelte a konfliktust, nem akart a kikészített kések mellett hadakozni a női csőcselékkel és a zsebében lévő mobiltelefonnal sikerült is az egészet rögzíteni, amit később a rendőrségnek, a bíróságnak és a gyámhivatalnak is átadott.
Apuka feljelentést tett anyuka keresztanyja ellen.

– 2/1. oldal –








